Elf korrektor és highliter - TESZT









Még az USAból hoztam haza az Elf korrektor és highliter kombót. Elsőre felmerülhet, hogy miért pont ezt a két, használatában merőben eltérő terméket rakták egybe, de azt hiszem, azért, mert már ennek a két terméknek a használatával nagyot lehet dobni az arc összképén.
















Több színben is lehet kapni (a korrektor részét), nekem light árnyalatban van meg. Ahhoz képest, hogy egy elég olcsó termékről beszélünk (3 dollár) kapott egy plusz papír csomagolást is, amin az összetevők, használat ésatöbbi található. Így magát a duót nem kellett elcsúnyítani mindenféle apróbetűs résszel.










Egyébként az elf elutasítja az állatkísérleteket, amit egy áthúzott nyuszi mutat a dobozon.


A korrektor és a highliter is 5-5 grammos. A light szín mellett megtalálható a kínálatban egy sötétebb illetve egy világosabb változat is.


Középen a fekete részhez van rögzítve a kétoldali applikátor, a két műanyag tégely pedig lecsavarható. Pontosan és jól záródik, pont illik a kocka alakhoz (nem forog túl, szépen bekattan).


Az applikátorok teljesen olyanok, mint a legtöbb szájfényé. Épp megfelelő mennyiséget vesz fel, pont elég egy szem alá vagy fölé.


A korrektor része egész jól elfedi a bőrhibákat, nem egy nagy durranás, de nem is rossz. Szépen illeszkedik a bőr színéhez és építgetéssel egész jó végeredményhez jutunk.
A highliternél elsőre tartottam tőle, hogy nagyon fehér lesz, de eldolgozás után már nagyon szép. A napsütéses képen látszik, hogy diszkréten van benne néhány csillám. Én a szemöldököm alá szoktam használni.

Őszintén nagyon megszerettem ezt a kis duo-t, hiszen még a legminimálisabb sminket (BB krém + szempillaspirál) is fel tudja dobni. Nektek van Elf terméketek, Terveztek rendelni?

2 megjegyzés:

  1. Láttam ilyet a MUP honlapján, ha jól emlékszem. Hezitáltam rajta egy sort, de végül mégse választottam pedig nem drága. Kicsit már bánom!!:(

    VálaszTörlés