Pirospont a Müllernek - Joy kuponos vásárlás

Még múlt héten, pénteken voltam a Müllerben, a Joy napok alkalmával. Tartottam attól, hogy minden le lesz fosztva (már megint), mert szerdán még katasztrofális állapotok uralkodtak. És amitől a legjobban féltem: az essence állványon szerdán még a Legends of the sky kollekció volt kinn.
DE péntekre mindent feltöltöttek (szinte hiánytalanul). A pakolós csaj épp előttem jött el az essence állványtól így egy teljesen-tökéletesen feltöltött Fruity állvánnyal találkoztam szembe. Sőt még pelyheskét is el tudtam hozni.



A Fruityból a pirosító is érdekelt még, de amint kipróbáltam a tesztert, meggondoltam magam. Nem lehetett egyenletesen eloszlatni és eléggé műanyag illata volt.
A szemhéjsorbetek is megleptek: nagyon-nagyon kicsik. Kissebbek mint egy tízforintos. Ráadásul felkenés után csak a csillám látszik, ennek elllenére drága.
A lakkokból csak a csillámosak érdekeltek, hoztam a zöldet meg a rózsaszínt, a neves matrica viszont lemaradt.
A szájbalzsamból ott helyben döntöttem el, hogy a piros legyen, a baracknak semmi színe nem volt.
Ha a körömgyümölcsöket nem vártam volna ennyire, tuti nem veszem meg, mert nagyon kevés van benne.

Szerencsére volt a pelyheskéből, sőt még a csillag alakú mágnesből is.
Megvettem a következő Nivea deót is, mert ez sose akciós.
Sőt még velem jött egy essence anti-pattanás hidratáló krém is, róla mindenképp lesz bejegyzés, mert nagyon szuper!

Ti miket vettetek?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése