Sminktárolás két verzó - képekben

Ma egy képes posztot kaptok tőlem. A fürdőnk felújítás alatt áll és a sminkcuccaim is új helyet kaptak.

Először a régi fajta rendszert mutatom meg nektek. Egy nagy Dove táska adott otthont a cuccaimnak. Hogy ne ömlesztve legyen minden, anno csináltam bele 3 rekeszt, kartonpapírból. Az egyikbe a rúzsok és szájfények, a másodikba a szemhéjpúderek, a harmadikba pedig a spirálok és a pirosítók laktak. A palettáim pedig kallódtak a szekrény aljában, a nagyobb púderekkel együtt.
A táska hátuljában laktak a szemceruzák, elöl pedig az alapozók és a púderek laktak.
Alapvetően nem volt rossz, de persze mindig a rekesz aljában volt, amit kerestem, és 2 nap után eléggé hasonlított egy hurrikán súlytotta övezetre.




A körömlakkok és a körömdíszítő cuccok pedig egy fiókba voltak összezsúfolva. Ezt utáltam a legjobban, mert sose találtam a megfelelő lakkot és nem fértek el állítva egymás mellett.
 

Aztán jött az életmentő megoldás, IKEA dobozok formájában. Egy doboz kb. A4es lap alapterületű és 15 centi magas. Egy doboz kemény 600 forint és tető is jár hozzá. IKEAra jellemzően egymásba és egymásra is lehet őket pakolni.


Kipakoltam az összes cuccom és csoportokba rendeztem.


Az egyik dobozba az alapozók, púderek és pirosítók kerültek.


A másodikba pedig a szemhéjfestékek, a paletták és a szemceruzák is.


A harmadikba a szájfények, rúzsok és a szempillaspirálok kerültek. Sajnos a spirálok nem akartak állva maradni, állandóan elborultak, így inkább úgy hagytam őket.


A negyedikbe pedig a körömlakkok és díszítő cuccok kerültek.


Nektek melyik rendszer tetszik jobban?

5 megjegyzés:

  1. én a dobozkákra voksolok én is így tartom rendben őket :D
    fashionparade-fanny.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a második jobb, sokkal rendezettebb és átláthatóbb minden!

    VálaszTörlés
  3. Úgy látom, mindenki a dobozokra szavaz. Nekem is csak annyi a bajom vele, hogy néha a szájfények meg a rúzsok domino-napot tartanak. :D

    VálaszTörlés