Essence Ready For Boarding (lehúzható alap)lakk - TESZT

Ma két lakkot fogok együtt bemutatni, mindkettő az essence Ready For Boarding limitált kiadásából származik, természetesen akciós, 300 forintos áron.


















Először az alaplakkról fogok nektek írni. Méretre és kialakításra teljesen olyan, mint a kollekcióban szereplő összes többi színes lakk, vagyis 8 mililiteres.
Egyébként azóta az állandó szortimentbe is bekerült, kicsit más csomagolással.


Az ecsete vékony és lapos (mint a régi colour&go lakkoké), én alap vagy fedőlakk esetében jobban szeretem a szélesebb ecsetet. Mindenképp le kell húzni az üveg száján, különben túl nagy mennyiséget vesz fel.


A kupakon a csudás szürke matrica leírja, hogy elvileg hogyan kell használni. 10 perc alatt szárad meg (ami szerintem az átlagosnál kicsit lassabb), utána mehet rá a színes lakk és kész is. Viszont azt írja, hogy kb. 3 órán át még kerüljük a meleg vizet. Én felvitel után mostam kezet, attól semmi baja nem lett, viszont egy hajmosást szerintem nem bírna ki.


Az üvegben, és felkenve is fehér színe van, viszont száradás után átlátszóvá válik. Ezt azért szeretem, mert ha 'megátlátszósodott' akkor tudom, hogy kész van és mehet rá a színes lakk.


A képen a mutatóujjamon már elkezdett száradni, a kisujjamon pedig frissen van felkenve. Nem olyan, mint az átlagos alaplakk, mert még száradás után is egy kicsit gumis érzése van az embernek ha megtapizza. Viszont az egyenetlenségekkel és a barázdákkal szépen elbánik.

Na erre ment rá a kék (via airmail nevű) lakk. A kiszerelése totál ugyanaz, mint az alaplakké.


Két rétegben már szépen fedett és egész gyorsan meg is száradt. Hogy kicsit feldobjam, lekentem mattító lakkal és a körömvéget pedig újra fényessel.
Utólag jöttem rá, hogy talán jobb lett volna, ha a mattító lakkal játszom úgy, hogy a körömvég fényes maradjon, mert így eléggé kidudorodott.


Na és akkor a dolog poénja, hogy hogy bírta az alaplakk. Elárulom nektek, nem túl jól. Mert másnap, mikor nyúltam be a táskába, megakadt a cipzárban és leszedte szépen a lakkozásom felét. De lehet, hogy ebben hibás volt a 'kiemelkedő' körömvég is.


Viszont öröm az ürümben, hogy minden körmömről szépen, általában egészben le tudtam húzni a lakkozást. És úgy vettem észre, hogy tényleg nem károsította a körmömet.

Összességében az ötlet tetszik és biztos, hogy el fogom használni a lakkot. De ne számítsatok tartós manikűrre!

2 megjegyzés:

  1. nekem második napja van a körmömön ez az alaplakk, és még egész jól bírja, a mosogatást és a hajmosást is :D

    VálaszTörlés
  2. Nekem is megvan ez az alaplakk, még nyáron megvettem, de már el is felejtettem. Most újra előveszem. :)

    VálaszTörlés